Az Úr 1997. évében jelent meg egy bizonyos Total Annihilation (későbbiekben TA) nevű játék, mely egy teljesen úgy csapásvonalat iktatott be a valós idejű stratégiák közé. Addigra igen népszerűvé váltak (és tegyük hozzá, hogy mai napig ez a trend) a mikro-menedzsmentet előtérbe helyező játékok, mint például az Age of Empires, a Command & Conquer vagy a StarCraft és WarCraft sorozatok. Lényeg a jól kiépített gazdaság (bányászat, gyűjtögetés), mellette van pár egységünk és akkor essünk neki a másiknak. Igazán komoly hadműveleteket ilyen kis létszámnál képtelenség rendesen kivitelezni és általában itt a gyorsabb klikkelő és a játékot jobban ismerő játékos nyer. Ezzel ellentétben a TA a makro-menedzsmentet vette alapul: van több tucat egységed, kezdj velük, amit akarsz, ha véletlenül elpatkolnak, akkor gyártasz még majd kétszer annyit…

Habár a TA-t még a Cavedog fedőnevű fejlesztőcsapat készítette (akik azóta már megszűntek) a főkolompos, Chris Taylor tovább serénykedett, és még mindig serénykedik a játékfejlesztésben. Mostani csapatával, a Gas Powered Games-el készítette el a nagy elődhöz a folytatást. A név ne tévesszen meg senkit, a TA név jogait egy bizonyos Phantagram koreai stúdió birtokolja, akik el is kezdtek készíteni valami folytatást, de évek óta semmi hír róluk. Szóval gyakorlatilag Supreme Commander = Total Annihilation 2, és nem is hinnétek, hogy mennyire…

A „furmányos” történet

Anno sok kritika érte (tegyük hozzá, jogosan) a TA elcsépeltnek sem nevezhető, gagyi sztoriját. Röviden, gyakorlatilag ennyi volt a lényege: Van két rivális géphadsereg, válassz egyet és irtsd ki a másikat. Na, bumm… ez aztán az igazán érdekes történet. Chris majd’ minden interjúban hangsúlyozta is, hogy a Supreme Commanderben (továbbiakban SC) most aztán milyen fantasztikus sztori lesz. Nézzük csak, van 3 „hangzatos” nevű rivális frakció: UEF, Cybrian, Aeon.

UEF: A Földön lévő birodalom a távoli jövőben összeomlott. Az ilyenkor szokásos káosz megfékezésére szerveződött egy katonai szervezet, melynek végül sikerült fölszámolni az anarchista állapotokat. Miután az Egyesült Földi Szövetségnek sikerült megoldani a földön jelenlévő gondokat, úgy gondolták, hogy akkor a többi bolygót is le kéne igázni, hogy ellenőrzésük alatt tarthassák őket. Gyakorlatilag a mai emberek egyenes ágú leszármazottai, így az egységek és épületek is igen „maradiak”.

Cybrian: 2592-ben dr. Gustaf Brackmannek sikerült egy emberi agyat és egy mesterséges intelligenciát összekapcsolnia, így egy sokkal fejlettebb életformát létrehozni, akiket el is nevezett szimbiontáknak. A „tömeggyártás” után az UEF úgy gondolta, hogy beépítenek egy hűségprogramot, amivel a szuper intelligens lényeknek nem okoz majd gondot a rabszolgasors. Ám Brackman függetlenséget követelt a szimbiontáknak, hogy ismerjék el őket, mint külön nemzetet. Természetesen az UEF nem engedélyezte ezt, ezért mostmár Cybrian fedőnévvel a szabadságukért harcolnak. Főleg a különféle lépegetőkben jeleskednek jól, fejlett a lopakodó technikájuk és a légierejük.

Aeon: Az ő történetük odáig nyúlik vissza, amikor az emberek elkezdték kolonizálni a bolygókat. Ekkor találkoztak a Seraphim II nevű bolygón egy idegen fajjal, akiket természetesen (már csak a homo sapiens gondolkodásmódból adódóan is) elpusztítottak. Egy maroknyi embercsoport azonban átvette a technológiájukat és megalapították az Aeon Testvériséget. Ők azért harcolnak, hogy a többiek hagyják békén őket. Leginkább a vízi hadviselésben jeleskednek.

Láthatjuk, hogy azért a TA-hoz képest fejlődött a háttértörténete a játéknak, a nagy kár csak az, hogy azóta már megjelentek olyan játékok, mint a történetben is nagyot domborító WarCraft 3 vagy éppen a StarCraft.

Egységek, pályák

Valószínűleg aki leül játszani ezzel a játékkal, az nem Blizzard szintű szövevényes sztorira vágyik, hanem arra az érzésre, hogy igazán parancsnoknak érezhesse magát. Mint már említettem a TA is a több tucat egységével lett sikeres, a SC is követi elődjét ezen a téren. Minden oldalon körülbelül 35-40 fajta egységet lehet megszámlálni, melyeket csoportokba, ún. fejlettségi szintekre osztottak. Természetesen a nagyobb fejlettségi szintű egységek előállítása több időbe és nyersanyagba fog kerülni, de nagyobb effektivitással rendelkeznek. Habár kezdetben a 3 oldal nem tér el jelentősen egymástól, igazán csak a magasabb fejlettségi szinteken jelentkeznek a különbségek. Valamiért a designereknek nem sikerült olyan sok egyedi egységet kidolgozni. Viszont így könnyebb beleszokni a játékba, megismerni a működését, szó se róla, a sok egység között könnyen elveszthetjük a fonalat, hogy ki mire való és miért is jó… Igazából mindegyik jó valamire és kiegészítenék egymást, de én személy szerint úgy érzem, hogy nem sűrűn fogjuk legyártani az összes egységet, inkább az adott szituációnak megfelelő módon összeválogatott csapatokkal hatásosabbak leszünk. Ezen felül az egységekre rossz szavunk nem lehet, mindhárom fajta terepre (földi, légi és vízi) rendelkezésünkre állnak majd egységek. Az SC a WarCraft 3 óta elterjedt RPG vonalat nem egészen vette át, nincs kifejezett hős karakterünk, akit fejlesztgethetünk és tárgyakat adhatunk neki (nem is lenne rá időnk a tömegben…). Hasonló funkciót tölt be viszont a címben is szereplő Commander, aki egyfajta jolly joker: építkezik, harcol, épületet foglal, ám ha elpatkol, akkor vége az adott küldetésnek.

Ami igazán fel fog tűnni a játékban (a grafikán kívül, arról később), hogy a kezdeti egységek nagyon picik, olyan légy nagyságúnak tűnnek, mind nagyságban, mind hatékonyságban (főleg a pályákhoz képest). Viszont amikor előkerülnek a nagyobb egységek és ráküldjük őket az ellenfél bázisára… na, akkor a látványtól egy fültől-fülig érő mosoly fog megjelenni az arcunkon, amit elég nehéz lesz levakarni. Sok helyütt hangoztatva lett, hogy a pályák méretei igazán nagyra sikeredtek: a méretarányokat tekintve a legkisebb pálya is van 5*5 km-es, amivel az átlagos stratégiák legnagyobb pályája sem büszkélkedhet. Állítólag a legnagyobb térkép 81*81 km-es (!). (Hogy miért írom, hogy állítólag? Később megmagyarázom). Tehát itt aztán lesz helyünk az előre kidolgozott stratégiáink kivitelezésére, lesz helyünk manőverezni, összevonni, hátravonni, előretolni, bekeríteni, megkerülni, hátba támadni és minden jó kis stratégiai hadmozdulatot elkövetni. Természetesen a nagy terepnek „hála” az ellenség is hasonló lehetőségekkel bír, így nem egyszer sikerült megtalálnia a védelmem leggyengébb pillérét és ott akciózva meghátráltatni egy egész támadást. Van ilyen… Az új C&C résszel ellentétben itt több órás küldetésekre számíthat az egyjátékos kampányban a vállalkozó kedvű emberke, de természetesen e játék igazi értékeit is a skirmish vagy még inkább a multiplayer játékmód fogja megmutatni.

Irányítás, grafika, egyebek

A sok egység ellenére a kezelhetőség igazán egyszerű, és a sokat emlegetett kinagyítós funkció is igen használhatóra sikeredett - mindenki oda meg vissza van tőle. Természetesen szép, látványos és hasznos újítás. Az egyszeri újságírók ezt tartották a legnagyobb funkciónak. Első pár meccsig igen látványos, aztán később már megszokjuk és fájóan tekintünk a többi stratégiánál a hiányára. De szerintem a már TA-ban is jelenlévő utasítás sorozat az, ami igazán remek dolog. A Shift gomb lenyomásával lehet parancsláncokat kiadni egy-egy egységnek, vagy egységcsoportnak, ami igazán megnöveli a hatalmas csapatok kommandírozásának hatékonyságát. Házi feladat: Gondoljunk csak bele, milyen dolgokat lehet automatizálni így és ennek hála, figyelmünket másra összpontosíthatjuk! Hányszor hiányzik ez más stratégiákból…

A grafikára visszatérve: a játék nagyon szépen néz ki a képeken és videókon. Azért írom ezt, mivel elég átlagos, középkategóriás gépem paraméterei nem feleltek meg a játéknak a maximális grafikai beállításokhoz. Igazi Paksot kellene ide begyömöszölni a szobámba, hogy a nagyobb csatákat le tudjam vezényelni. Már a kisebbeknél is a grafikát erősen vissza kellett venni, hogy játszható sebességet sikerüljön összehoznom. Arról nem is beszélve, hogy a játék kezelőfelülete valamiért úgy lett megtervezve, hogy elfoglalja a fél képernyőt, így elég keveset lehet sasolni a játékból, ha nem használjuk folyamatosan a kinagyítást (erről később). Beépített fícsör, hogy ha a gépre rá van kötve plusz 1 megjelenítő (mondjuk monitor) akkor arra ki lehet rakni a kistérképet. Na, igen, kár hogy olyan gép is kevés van, ami egy megjelenítőn elbírja a játékot rendesen, nemhogy kettőn… Mivel a játék a kinagyításkor is eléggé belassul így kivételesen nem a videokártya, hanem valószínűleg a processzor és a memória lesz a szűk keresztmetszet általában a játékosok nagy részénél. A hangok és zenék terén semmi igazán kiemelkedőt nem sikerült alkotni. Vannak, szólnak a hangszóróból és kb. ennyi.

Az év játéka? Lehet.

Sok mindent lehetett volna még megemlíteni a játékkal kapcsolatban, az építkezést és nyersanyagkezelést, valamint a részletes egységleírást direkt hagytam ki a játékból, felesleges is lett volna, akit érdekel, a játékban majd megtapasztalja. A játék megvásárlásánál való döntéshez szerintem ezek nem a leglényegesebb információk. A béna sztori ellenére a játék egyértelműen pályázik az év stratégiája díjra, melyben esélyes is lehet, meglátjuk majd, hogy teljesítenek a többiek. A monumentális csaták és újszerű kommandírozás mindenesetre mellette szól. Erőművekkel rendelkezők előnyben…